Vidám Vakáció 2017 5. hét

„A tapolcai szegregátum társadalmi felzárkóztatása” projektünk keretében a nyári vidám vakációs programjaink az ötödik héten is színes, változatos programokkal várták a hátrányos helyzetű gyerekeket.

Az első nap (2017.07.31. hétfő) gyülekező a Wesselényi u. 5. Központ Kuckóban. A reggelit követően Szabóné Takács Mária védőnő tartott a gyermekek számára játékos vetélkedőt az egészséges életmódról. Az öt emberi érzékkel kapcsolatban (látás, hallás, tapintás, szaglás) tájékoztatást kaptak a táborozók. A gyermekek lelkesen hajtották végre a feladatokat (gyümölcs, zöldségkóstolás bekötött szemmel, állathangok felismerése stb.) A foglalkozás végén a jutalomsüteményeket örömmel fogyasztották el mindannyian.

A nap hátralévő részét a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskolában töltöttük. Tomity Nóra animátor a gyermekeket bevezette a röplabdázás rejtelmeibe, melyet az adott pályán a táborozók nagyszerűen sajátítottak el. Az iskola udvarán lehetőségük nyílt még a focizni, frizbizni, tollasozni.

Kedden (2017.08.01.) az egész napot a Tapolcai strandon töltöttük ahol a táborozók kedvükre kikapcsolódhattak. A gyermekek felügyeletében Fábián Kata és Szennyainé Kovács Veronika volt segítségünkre.

Szerda délelőtt (2017.08.02.) az Idősek Nappali Ellátásának intézményében voltunk ahol Besnyi Júlia Csenge ötletes frizurákat készített a fiúknak, lányoknak. Keller-Tóth Szilvia pedig kreatív foglalkozás keretében békás ablakdísz készített a táborlakókkal.

A délutánt ismét a Tapolcai strandon töltöttük. A gyermekek felügyeletében Sötét Katalin volt segítségünkre.

Csütörtökön (2017.08.03.) reggelit követően a Tapolcai-tavasbarlang és Látogatóközpontot kerestük fel ahol a gyermekeknek lehetőségük nyílt megismerkedniük a karsztvidék világával, kipróbálhatták a kúszóbarlangot valamint az ősföldrajzi festmények bepillantást adtak számukra az eltűnt korok élővilágába. Térhatású fotók és film segítségével földalatti utakon jártunk. Az idegenvezetést Rácz Gergő hajtotta végre, aki segítségünkre volt a csónakázásban is. A gyermekek felügyeletében Szabóné Takács Mária és Keller-Tóth Szilvia volt a segítségünkre.

Ebéd után a Sportpályára mentünk ahol a gyermekek Bajner Imre segítségével íjászkodtak valamint métázásra volt lehetőségük.

Péntek (2017.08.04.) délelőtt a Tapolca Városi Moziban néztük meg a Zootropolisz animációs mesefilmet,melynek története egy hős rendőrnyúlról szólt.

A Központ Kuckóba töltöttük a nap hátralévő részét ahol a gyermekek Szabó Klára animátor segítségével sajtos dobozokból készítettek dobokat valamint ritmusos, tapsos gyakorlatosatokat tanított meg a táborozóknak.

Az ötödik hét is rengeteg élményt nyújtott a gyermekeknek, sok új dolgot tanultak meg melyet a közeljövőben is tudnak majd hasznosítani.

Vidám Vakáció 2017 3. hét

„A tapolcai szegregátum társadalmi felzárkóztatása” projektünk keretében a nyári vidám vakációs programjaink a harmadik héten is színes, változatos programokkal várták a hátrányos helyzetű gyerekeket.

Az első nap (2017.07.17. hétfő) gyülekező a Wesselényi u. 5. Központ Kuckóban. A reggel folyamán bemutatkozás és házirend ismertetése történt. A Kuckó helyszínét csatakiáltással hagytuk magunk mögött úgy indultunk az Idősek Nappali Ellátásának intézményébe, ahol számos programmal készültünk a gyermekeknek: (társasjátékozás, vetélkedők, szappanbuborék fújás, kötélhúzás, malmozás, gumizás stb.) A délelőtt folyamán önkéntesek és Szabóné Takács Mária segítették a munkánkat. A gyermekek feltalálták magukat és felszabadultan játszottak.

Ebéd után a Sportpályára mentünk ahol Gyarmati Zoltánné tartott a gyermekeknek játékos sportfoglalkozást (játékos feladatok, Méta, foci.) A sportpályán lévő gördeszka pályát pár fiú kipróbálhatta.

Kedden (2017.07.18.) kirándulás a Csobánc hegyre. Az utazás Gyulakeszibe rendben lezajlott valamint a túra is. A hegy tetején a gyermekek várvédőset játszottak valamint lehetőségük volt a siklóernyősök testközelből történő megfigyelése. A nap végén a Gyulakeszi Kultúrházban tudtunk megpihenni majd onnét hazautazás buszokkal. A gyermekek kellemesen elfáradtak és jól érezték magukat. A túra levezetését Majerné Gulácsi Tünde, Maurer Tamásné és önkéntesek segítették.

A szerdai napot (2017.07.19.) a Tapolcai strandon töltöttük. A gyermekek nagyon jól érezték magukat és önfeledten strandoltak.

Csütörtökön (2017.07.20.) délelőtt az Idősek Nappali Ellátásának intézményében Besnyi Júlia Csenge tartott táncos foglalkozást a gyermekeknek. A létrehozott tánccsoportban fiúk, lányok is részt vettek. A foglalkozás végére a lányok bizonyultak kitartóbbnak. A zenét Borbély László Flórián táborozó gyermek biztosította.

Ebéd után a Sportcsarnokban Fábián Kata várta a gyermekeket, aki mozgásos sportfeladatokkal készült. Kata különböző állomásokat állított fel a pályán ahol a gyermekek párosával tudtak dolgozni (szlalom futás, akadályfutás, bordásfalon húzódzkodás, kötélhúzás, gimnasztikus labdadobálás stb.) A gyermekeknek a program végén lehetőségük volt focizni.

Pénteken (2017.07.21.) az egész napot a Badacsonylábdihegy strandon töltöttük. A gyermekek nagyon jól érezték magukat. Fürödtek, hintáztak, homokoztak vízibombáztak. Az utazás is zökkenőmentesen zajlott és mindenki épségben hazaért. A strandon Maurer Tamásné, Besnyi Júlia Csenge, Némethné Vígh Erika segítettek a gyermekfelügyeletben.

A harmadik hét is rengeteg új, színes élményt tartogatott a gyerekeknek, sok hasznos tapasztalattal gazdagodhattak, új barátságok, szövetségek alakultak ki.

Tábor 3 4

További képek a galériában...

Indul a VAKÁCIÓ !!!

A nagy meleg ellenére nagyon jó a gyerekek kedve, szívesen táncolnak, énekelnek az udvaron. A gyerekek örömére vizicsatáztunk.

Mindenkinek jó pihenést kívánunk: Ringató Bölcsőde munkatársai

Indul a Vakáció 5

További képek a galériában.

Vidám Vakáció 2017 2. hét

„A tapolcai szegregátum társadalmi felzárkóztatása” projektünk keretében a nyári vidám vakációs programjaink a második héten is színes, változatos programokkal várták a hátrányos helyzetű gyerekeket.

Az első nap a Wass Albert Könyvtár és Múzeumban, Vasárosné Márti várta a gyerekeket. A feladatuk az volt, hogy egy puzzle darabokra vágott meserészletet kellett összeilleszteni, majd ez alapján egy történetet kitalálni. Mindenki fantáziája, képzelőereje beindult és elkezdődött a meseszövés. Izgalmasnál izgalmasabb történetek születtek, amit minden csapat felolvasott. A kézműveskedés sem maradhatott el, Nagy Anikó nyomda segítségével nagyon szép könyvjelzőket készített a gyerekekkel. Ezután lehetőség nyílt szabad foglalkozásra, társasjátékozásra.

Ebéd után a nagy hőségben a gyerekek újra élvezhették a Tapolcai Strand hűsítő medencéit, mindenkinek jól esett egy kis felfrissülés.

Kedden sportnapot tartottunk a Csermák József Rendezvénycsarnokban. Molnár Lajos a Tapolca Városi Sportegyesület Szakosztályvezetője és társa a kosárlabdázás fortélyaiba vezették be a gyerekeket. Gyakorolták a kosárra dobást, cselezgetést, majd csapatokba rendeződve kamatoztathatták a tanultakat. Ezt követően Antal Edit a Tapolcai női kézilabda csapat vezetője vette át a szerepet és a kézilabdázás szabályairól mesélt. A gyerekek élesben is kipróbálhatták a futást, ugrást, cselezést, kapura dobást. Ebéd után a nap tovább folytatódott a sport jegyében. A Tapolca Városi Sport-és Szabadidős Centrum Extrém Sportpályáján, Kekk Sándor és barátja profi szintű görkorcsolya és bmx showt mutattak be nekünk. A gyerekeknek nagyon tetszett a fiúk merészsége, bátorsága, tapssal jutalmaztak egy-egy korláton való lecsúszást, ugrást.

A szerdai napon, Pócsi Béla világbajnok díszmadár tenyésztő jóvoltából a gyerekek megtekinthették az állatkereskedést, ahol mindenkit lenyűgözött Philip, a beszélő papagáj. Lehetőség nyílt még nyuszi simogatásra és a sünivel is megismerkedhettünk. Béla bácsi különböző kérdéseket tett fel a gyerekeknek a kereskedésben található állatokkal kapcsolatban, a legügyesebbeknek ajándékkal kedveskedett. Ezt követően aszfaltkréta versenyt szerveztünk, csapatokat alkottunk. A gyerekeknek papagájt kellett rajzolniuk, a zsűri szerepét pedig Béla bácsi vállalta. A legszebb, legügyesebb alkotásokat értékelte, nyereménnyel jutalmazta. Ezúton is köszönjük a lehetőséget.

Délután a Rendőrségre látogattunk el, ahol Molnár András rendőr őrnagy vezetett körbe bennünket. Megtekinthettük a zárkákat, és betekintést nyerhettünk abba, hogy zajlik a rabok élete, milyen szigorú szabályok vonatkoznak rájuk. A gyerekeknek lehetőségük volt arra, hogy egy fénykép erejéig felülhessenek rendőr motorra. A nap végén fagyiztunk, jégkásáztunk, majd a tóparti játszótéren játszottunk.

Csütörtökön délelőtt az Idősek Klubjában a gyerekek rafiaékszert készítettek, társasjátékoztak, gumiztak, fa játékokkal játszottak, óriás buborékot készítettek. Délután ismét a strandé volt a főszerep, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálta a számára legkedveltebb medencét.

Péntek délelőtt a Tapolca Városi Mozi jóvoltából a gyerekek a Gru 3-at nézhették meg. Mindenkinek nagyon tetszett, sokat nevettünk.

Délután a zenéé volt a főszerep. Szabó Klára, a tábor egyik animátora ritmikus hangszert készített a gyerekekkel, majd ezt követően ki is próbáltuk őket. Ezek, illetve a Bölcsődéből kapott hangszerek segítségével az eső hangját imitáltuk, majd különböző ritmusokat kellett a gyerekeknek visszatapsolni. A végén zenefelismerés volt, régi és új slágerek hangzottak el, amelyeket szinte egytől-egyig ismert mindenki.

A második hét is rengeteg új, színes élményt tartogatott a gyerekeknek, sok hasznos tapasztalattal gazdagodhattak, új barátságok, szövetségek alakultak ki.

Tábor 2 8

További képek a galériában találhatóak.

 

Vidám Vakáció 2017 1. hét

2017. július 3-án vette kezdetét „A tapolcai szegregátum társadalmi felzárkóztatása” című projekt keretein belül a 40 napos nyári, napközis tábor, mely a Vidám Vakáció elnevezést kapta. Elsősorban a program nélkül maradt, hátrányos helyzetű gyermekek számára nyújtunk a hétköznapokban tartalmas, színes programokat, teljes körű ellátással (reggeli, ebéd, uzsonna), megfelelő szakemberek segítségével. A programsorozatot úgy állítottuk össze, hogy az változatos és szórakoztató legyen, a benne résztvevő gyermekek jól érezzék magukat és játszva fejlődjenek, új dolgokat tapasztaljanak.

Az első napon az ismerkedős, csapatépítő játékokat követően, a gyermekek Tapolca Városi Sport- és Szabadidős Centrumban próbálhatták ki a Méta elnevezésű csapat játékot, mely nagy sikert aratott. Sorversenyeztek, ahol egymást buzdították, igazi csapattá kovácsolta a kisebb és nagyobb gyermekeket. A fiúk örömére, focizhattak a füves pályán.

A második napot a Tapolcai Városi Strandon töltöttük, melyet már nagyon vártak a gyerekek. Csúszdáztak, vízi játékokat játszottak, többen kipróbálták az élménymedencében lévő „sodró folyosót”. Nagyon élvezték a gyerekek, rengeteget nevettek, önfeledten szórakoztak.

A harmadik nap délelőttjén az Idősek Klubjában a tarisznyaszövéssel ismerkedhettek meg a gyermekek. Készítettünk színes papír és hurkapálca segítségével repülő madarat. A Klub zöld, füves területén lehetőség nyílt udvari, ügyességi fajátékok kipróbálására (pl.: fűsí, rönkjáró, gólyaláb ... stb.), óriás puzzle kirakására, buborékfújásra. Délután Décsey Sándor a Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatója mutatta be nekünk a Városi Múzeumot, ahol helytörténeti kiállítást, iskolamúzeumot rendeztek be, valamint itt láthatók a helyi ásatások során összegyűjtött leletek, illetve a kőtár. A gyermekek számára nagyon érdekes volt, sok új dolgot hallhattak és tanulhattak meg. Ezt követően fagylalttal, illetve jégkásával hűsítettük le magunkat, majd a tóparti játszótéren játszottunk.

A negyedik napon a Tourinform Iroda segítségével 16 gyermek számára biztosítottunk kerékpárt, hogy ők se maradjanak le a biciklis programról. A rendőri felvezetéssel a Juhász Gyula utcai kerékpárpályára tekertünk, ahol Juhász Kinga kormánytisztviselő, megelőzési főelőadó tartott gyakorlatias tájékoztatást a biztonságos kerékpározásról. Délután a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola zárt udvarán kötetlenebb program keretében, a gyermekek kerékpároztak, labdáztak, tollasoztak, társasjátékokkal játszottak.

Az ötödik napon levonatoztunk Badacsonylábdihegyre. Itt megtekinthettük a Látogató Központot, ahol elsősorban a Balaton kialakulásáról, élővilágáról hallhattunk, láthattunk. Ezt követően jött a várva várt fürdőzés, strandolás, ahol a gyermekek nagyon jól érezték magukat.

Összességében elmondható, hogy a tábor első hete sok vidámsággal, nevetéssel, jó hangulatban telt, melyről beszéljenek a programokon készített felvételek.

Tábor 2017.07.05 3

További képek a galériában találhatóak.

Itt talál meg minket!
    • Címünk

      Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet
      8300 Tapolca, Nagyköz u.1-3.

      Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

      Tel.: 87/414 485, 30/560 1430